A felütés ott indult, hogy megállapítottuk, a nyugati világ kiszervezi a termelő munkát keletre, főleg az olcsó munkaerőn keresztül elérhető árrésen szerezhető haszon miatt. Ez elvileg jó a keleti munkaerőnek, mert munkához és keresethez jut. Jó a nyugati vásárlónak, mert olcsóbban jut a termékekhez. A kérdés, hogy mit csinálnak azok, akik eddig közreműködtek a termékek előállításában, de a kiszervezés miatt elveszítették a munkahelyüket? Az általános válasz: helyezkedjenek el a szolgáltatói szektorban. Mivel egy társadalom fejlettségi fokmérője többek között a szolgáltatói szektor mérete, ezzel azt hihetnénk, hogy nagyon fejlettek leszünk (amennyiben magunkat szerényen a fejlett világhoz soroljuk).
Csakhogy ezek a keleti népek nem maradtak meg a rájuk osztott szerepben, nem elégedtek meg azzal, hogy a gyártószalag mellett engedelmesen nyomták a gombot. Inkább nekiálltak és előbb csak lemásolták, majd újragondolva teljesen új és versenyképes termékekkel kezdték kiszorítani a piacról a szintén náluk gyártott nyugati termékeket. Ezzel párhuzamosan igen nagy tőke áramlik folyamatosan a nyugatiból a keleti világba a termékvásárlások okán. Na de honnan lesz a nyugati világnak hosszútávon pénze erre? A szolgáltatói szektorból? A nyugati világ szórakoztatja majd a másik felet, hogy pénzt szerezzen, amiből a másik által gyártott termékeket vásárolja meg, amik gyártástechnológiáját persze a nyugat adta az ő kezükbe?! Emlékezzünk csak arra, miként szerzett az újkori Spanyolország aranyhalmokat Amerikából, és miként gazdagodott meg ebből Németalföld (a spanyolok ott vásároltak), és végül micsoda gazdasági csődbe sodródott a Spanyol Királyság! Mintha a történelem ismételné önmagát.
Nagyszerű lenne elkerülni ezt a szomorú sorsot, így okoskodjunk ki valami megoldást!
1. A szolgáltatói szektor arányát nem lenne célszerű 100%-ig növelni, mert ha gazdasági gondok merülnek föl és a kiadásokat csökkenteni kell, legelsőként pont a szolgáltatásokon igyekeznek megtakarításokat elérni.
2. Internetgazdaság számomra azt jelenti, hogy a piaci tájékozottság elvileg pillanatra kész lehet. Az egyén számára ez a személyes tudásvagyon folyamatos növelési lehetőségét teremti meg, kérdés, hogy ezzel az átlagember tisztában van-e, illetve képes-e tudásvagyont létrehozni, kezelni. Jó ötlet lenne e témában megindítani a társadalmi közbeszédet.
3. Pillanatkép 2011 utolsó hónapjaiból: az Amazon könyvkereskedő világcég több elektronikus könyvet ad el, mint papír alapút. Észrevétlenül haladunk egy olyan állapot felé, amikor az információ tulajdonképpen elszakad a hordozó anyagtól (elég messzire jutottunk már a babiloni anyagtábláktól), és az anyagi környezet hiánya csak egy esetleges energiahiánykor jelent gondot. Ez a kérdés messzire vezethet, így csak az órán elhangzott gondolatot teszem közzé: "Mit tekintünk értéknek? Mi fontosabb számunkra, a bitek vagy az atomok?" Meglátásom szerint a felfokozott információs-készségünk arra hivatott, hogy az atomi világban minél okosabb változtatásokat végezhessünk, és így a jelenünk egyfajta kellemes, átmeneti állapot. Remek észkép regényeket lehetne írni :-)
4. A tudás hatalom-e vagy pedig a tudás birtoklása az? Látszólag ugyanaz a kettő, de mégsem. A tudás tudása annak alkalmazási képességét jelenti számomra, míg a tudás birtoklása inkább olyan információk felhalmozása valamilyen adatlerakatban (könyvekben, elektronikus háttértárakban), ahonnan az adatok ugyan előhívhatóak, de még hiányzik a feldolgozásukhoz az a szellemi erőfeszítés, amivel emberi tudássá nemesülnek. Azt hiszem, megint visszatértünk a "tanítsuk meg az embereket tanulni" alapgondolathoz.
5. Információs világunkban mindenféle adathoz könnyen hozzájuthatunk, vagy éppenséggel ki sem kerülhetjük azokat. Az információ-túlcsordulás minden bizonnyal ismert jelenség: annyi mindennel kéne foglalkoznunk, hogy végül semmit sem tudunk végigvinni. A személyes tudásvagyon kezelési képességei között ott található a tudatos szűrés képessége is. Ezt is tanítani kéne, ugye.
6. A hálózatiság fogalma, a hálózatban együttműködés ismert a jelen (fiatal)emberei előtt. A 800 millió Facebook felhasználó között minden bizonnyal sok hazánkfia gyakorolhatja ezt. A munkaforma egyre ismertebb, azonban a célok egyre felületesebbek. Annak az alapzajnak a fenntartása, amely a kapcsolati hálózatok erősítése miatt szükséges, nos teljesen terméketlen a beleölt időt szemlélve. Mennyi hasznos munkát lehetne végezni így, ha világ és kedvelhető célokat tűznénk ki! A közösségi játékoknál ez megfigyelhető, miért nem lehetne a közösségi munkát a tanulásban felhasználni, vagy a személyes tudásvagyon kezelésének egy új eszközeként alkalmazni?
7. Az előbbi pont folytatása a játékos tanulás (és az első olvasatban talán furcsa lehet a "játékos munka") témaköre.
8. A virtuális helyek ugyanúgy megjelentek a belső mentális térképeinken, mint a közeli élelmiszerbolt vagy a bank automata. Annyi előnnyel mindenképpen rendelkeznek, hogy fizikai helytől és időtől függetlenül elérhetőek, valamint olyan összetett tájékozódási képességek kifejlesztésére nyílik lehetőség, amely az elvont gondolkodást erősíti. Példaként említhető a SecondLife világa, vagy a Foursquare helyzetjelölő portál. Személy szerint nagy reményeket fűzök az Open Cobalt rendszerhez, amit oktatási környezetként próbálok majd ki a közeljövőben.
9. Az óra vége felé kisebb vita keletkezett arról, hogy a p2p vagy a központosított adattárakban érdemes-e tárolnunk személyes adatainkat. Az utóbbi előnye a személyre szabható szolgáltatásokban rejlik, ámbár érdekes kérdés, hogy ugyanazon adatok alapján vajon még mit szabnak rá az emberre. Az első előnye a fizikai széttagoltság, az egyenrangúság képzelt reménye (az Internet is egy elosztott, tagolt rendszer, amely elviekben képes lenne atom-támadást is túlélni).
Összességében tartalmas órát tartottunk, sok kérdés maradt nyitott, és sok új kérdés keletkezett, amelyek létezésére nem is gondoltam volna korábban. Na de ilyen az élet, nemde? :-)
 |
| A témakör kettősségét jól jellemzi a mai kép [1] |
- [1] "Day and Night", M. C. Escher, 1938
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése