Egyre inkább inkongruencia alakul ki az iskolák tanítás-tanulási elvárásai és a diákok tanulási szokásai között. Modern technika áll rendelkezésre, mégis az oktatók, a diákok és az eszközök valahogy mégsem találnak időnként egymásra.
A tanárok megszokták a frontális tanításban, hogy „konzervként” tálalják fel a tananyagot, a tanulók pedig arra szocializálódtak, hogy passzív, receptív szerepet töltsenek be. Az oktató által kezdeményezett interakciók ellenére a tanóra nem kellően „tevékenykedtető.” Egymásra épülő modulok esetében is megfigyelhető a linearitás, a hétfőtől péntekig, az oldalról oldalra történő tanítás-tanulás metódusa. Miután a legtöbb fiatal „jobb híján” ül be egy szakképző iskolába, nehéz őket motiválni vagy a felcsillanó motivációt ébren tartani. Sokkal jobban ki lehetne használni a számítógép nyújtotta lehetőségeket, igazodva a fiatalok internetes ízléséhez. A tananyag közvetítéséhez az iskolában általában diákat vetítenek, interaktív táblákat használnak.
Nem hogy tudásmegosztás nincs, még az informatikát művelő kollégák is eretnek gondolatnak tartanak minden kisebb változtatást, hát még pl. a konnektivista oktatásmódszertant.
Ugyanakkor, ha a tanulói oldalt vizsgáljuk, azt kell mondanunk, számos tanulási nehézséggel küzdenek azok a fiatalok is, akik érettségire épülő szakképzésben kezdik meg tanulmányaikat. Egyre gyakoribb jelenség a látens diszlexia és figyelemzavar. Mivel interneten nőttek fel, nagyon gyors a képi percepció, információfeldolgozás, viszont gyenge a szövegértés és nem tudnak differenciálni lényeges, finom nyelvi különbségek között. A notebook-on jegyzetelők nehezebben tanulják meg azt, amit leírtak, mint azok akik kézírással tették ugyanezt.
Ez csak impresszió a jelenlegi anomáliáról, pro és kontra sorolhatóak még az érvek és ellenérvek a hagyományos tanítási-tanulási módszer és a kialakulóban lévő, új oktatási kultúra ellen vagy mellett.
Mindenestre a szakképzésben belátható időn belül pozitív minőségi változások nem várhatóak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése