A Digitális nemzedék című bejegyzésben Katalin azt a lehetőséget kínálta fel, mi van, ha a kultúrát a környezet kihívásaira adott válaszként fogjuk fel. Ezt vinném tovább: a teljesség igénye nélül felvillantom, milyen hatások, tendenciák figyelhetők meg kortárs irodalom és internet kapcsolatában.
Az Élet és Irodalomban Kálmán C. György mutatta be az "első fecskéket" (http://www.es.hu/kalman_c_gyorgy;az_elo_net-irodalom_nehany_valtozata;2010-06-13.html): Falcsik Mari költő saját verseit adagolva tette közzé, Péterfy Gergely meseregényét pedig a hét más-más napján posztolta blogján. A Facebookon posztolt publikációk, kritikák, versek és novellák egyben ingyenreklámot is jelentenek a szerzőnek, de erre elsősorban a kiadók éreztek rá. Ma minden valamire való kiadó a Facebookon is posztol, lájkra buzdít vagy éppen játékra hív fel minden lehetséges olvasót.
Jellemző egy-egy könyv saját profilja, az így keletkezett avatarok közül Simon Mártoné volt az első, Dalok a magasföldszintről című verseskötetén 2011 februárjában posztolta az utolsó üzenőfali bejegyzést, mégpedig egy lehetséges második kötet első versével, 323 követővel.
Pál Dániel Leventével a 2011-es Könyvhéten a Vörösmarty térról állandó kommenteléssel tudósítottunk, mi zajlik a dedikáláson. Saját regényem is blogbejegyzések formájába szorítva született, utólag érdekes, hogy az egyes fejezetek önkéntelenül átvették a blogbejegyzés méreteit, vagyis az alkotásra igenis hat a technika. Különben a kortárs szerzők elsősorban wordpress alapú blogjai inkább mutatóként szolgálnak, mindenki felrakja, mikor, hol, ki írt róla, hol olvas fel, hol és mit publikált, ritkább a "mesélős" blog.
A folyóiratoknál is érezhető a net hangsúlyosabbá válása, pláne a folyóirattámogatások csökkenése miatt - sokan kényszerülnek online felületté válni végérvényesen.
A legérdekesebb most számomra az olvasóval való kapcsolat megváltozása bármely esetben, hiszen sokkal közvetlenebbé válik, és sokkal közelebb kerülhet egymáshoz alkotó és befogadó. Talán idővel az olyan a fórumoknak veszi át a helyét, mint a felolvasóest, irodalmi rendezvény, hiszen a szerzővel nemcsak kapcsolatba léphet, hanem alkalmasint az alkotás folyamatába is bepillantást nyerhet az olvasó.
A legutóbbi újítást egy hónapja követtük el: Skype segítségével öt különböző városban lévő költőkkel olvastunk fel, megadott sorrendben beült egy-egy szerző, és a meghirdetett programra minden városnak saját közönsége gyűlt össze. Fura volt egy laptopba olvasni fel, a technika inkább előtérben volt, mint a költészet révén megszülető személyesség (http://www.prae.hu/prae/articles.php?aid=4448&cat=3).
Magyartanári munkám során pedig elmondhatatlan segítséget nyújt a net, de ha a szigorúen vett témánál maradok, kortárs irodalmi avataromon igyekszem a tanítványaimhoz közelebb hozni a kortárs irodalmat, vagyis abban nyújt nagy segítséget, hogy az irodalom ne porszagú Halotti Beszéd legyen, hanem élő, mint amiről szól is, emberi, őszinte és aktuális.
Egy biztos, a kortárs irodalom is ráérzett arra, hogy változtatnia kell, ad a környzezet kihívásaira választ, és van mondanivalója a 21. századnak is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése