Miről is beszélgettünk eddig?
Kiderítettük, hogy inkább információs társadalmat építünk, mintsem tudásalapút. A technika arra nagyszerű, hogy úgy áramoltassuk az információt, mintha valami folyadék lenne, de ez nem okozza egyértelműen az emberi fejekben a tudásszint megnövekedését. Lapátoljuk az információt, de a kazánházat egyáltalán nem fűtjük föl, pedig megtehetnénk!
Az Internet eszköz lehetne emberi közösségek tevékenységének összehangolására, ehelyett csoportosan unatkoznak a gép előtt. Egy jó feladat kellene!
Az oktatás esetében sem történt meg a szemléletváltás. Az oktatási intézmények és az oktatók is tartalomközpontúan gondolkodnak, holott itt a lehetőség az egyéni teremtő erő (kreativitás) eredményeinek széles körű bemutatására. Ezáltal kialakulhatna az az egészséges szellemi verseny, amelyben nem a leírt, lexikális ismeretek észben tartását tűzzük ki célul, hanem az együttgondolkodás, a közös erővel új alkotása. Nyilván ennek értékelése jóval nehézkesebb, mint leszámolni egy esszédolgozatban azt a néhány fogalmat, amit a hallgatók igyekeztek a vizsga ideje alatt fejben tartani, esetleg az összefüggések megértése nélkül (tegye föl a kezét, aki ilyet még soha nem látott).
Amíg a Web 1.0 a szűken elérhető információ begyűjtési szokásrendszerét alakította ki a felhasználókan, addig a Web 2.0 az információ személyes közreadhatóságának eszközét nyújtja. Akit érdekel, a Web 3.0 mit hoz, annak ihol itt egy hivatkozás a Wikipédiából.
 |
| A hét kérdése, hogyan kapcsolódik a kép [1] az információfelhalmozáshoz? :-) |
- [1] "Convex and Concave", M. C. Escher, 1955
Valami még hiányzik a gondolatmenetből. A paradigmaváltás. Ez az amiről egyesek joggal azt mondják már megtörtént, mások- szintén joggal- azt, hogy még nem.
VálaszTörlésAzt írod, hogy jó feladat kell, meg tartalmi szemlélet helyett a kreativitás ösztönzése szükséges. OK, játszunk el a gondolattal, hogy ez a rész pedagógiai oldalról megvalósult és nézzük a problémákat:
1
Mit fog csinálni sok kedves hallgató, kreatív feladat gyanánt? Vagy leblokkol, mert ilyet még nem látott, vagy összemásol valamit (mert a gugli a barátja). Az ok szerintem az, hogy korábban nem ilyen feladatokat kapott, nem ezeken szocializálódott. Azért dicsérték meg az oviban ha megtanult egy verset, vagy olyat rajzolt, amit fel is lehetett ismerni. Tartalmat adott vissza és azt értékelték.
2
Mit kezd a tanár ezekkel a feladatokkal? Hogyan értékeli? Hogyan méri a kreativitást? Hogyan hasonlítja össze a nagy mértékben eltérő teljesítéseket? Ért-e ehhez? Van-e rá ideje? Hogyan értékelhető az oktatói munka? - csak pár kérdés, biztos van rá válasz ;)
3
Tegyük fel, az eddigi problémákat megoldottuk. Miről kap "bizonyítványt" a hallgatónk és mit tud vele kezdeni? A tömeges oktatást arra találták ki, hogy munkában szükséges ismereteket valamikor az élete első szakaszában felszedje az ember. Nagyjából ma is erre használjuk, amikor az ovis csoporttól a phd-ig lépegetünk ebben a hierarchikus rendszerben. Bizonyítványokat, diplomákat kapunk és sok ellentétes állítás ellenére, ezt is kérik tőlünk.
4.
A kompetenciákat, kreativitást, ötletgazdagságot az egyéni tapasztalatunk, a tartalmi ismereteink feldolgozása (tárgyi ismeretek tanulási folyamata) és azok tartalma (megismert összefüggések, analógiák) alapján szerezzük meg (szerintem). Azaz kompetenciáról vagy kreatív problémamegoldásról nem lehet önmagában, a tárgyi ismeretek nélkül beszélni. Olyan ez, mintha egy hölgy iránt a sminkje és a ruhája miatt vonzódnánk csak, minden más -itt nem részletezett- lélekemelő tulajdonságát félredobva.
6.
Mikor szerezzük meg a jövőben ezeket a tárgyi ismereteket? Legyen hosszabb az életünkben az a szakasz vagy szakaszok amit tanulással töltünk, vagy kiszanálunk néhány ismeretet és ehelyett beiktatunk pár időigényes, nehezen értékelhető, ámde bizonyos körülmények közt kétségtelenül hasznos kompetenciafejlesztő és kreatív feladatot. Pár napja egy barátomtól hallottam, hogy egy most végzett skandináv ismerőse arról panaszkodott, hogy a projektfeladatok számos előnyös hatása mellett nem kapják meg azt az elméleti alapot amire a későbbi munkájához szükséges lenne. Ez lenne a jövő? Orvosok anatómia tudás nélkül, villamosmérnökök OHM-törvény nélkül.
Összegezve ha beszélhetünk optimális megoldásról ebben az átmeneti időszakban az feltehetően az a technomán-kompetenciaközpontú és a jól ismert ortodox pedagógia között, vagy ezek szimbiózisában található meg.
A végére két gondolat:
Azzal a technorealista állásponttal tökéletesen egyetértek amit leírtál, hogy a technológia birtoklása még nem tesz okosabbá, hanem csak egy eszköz amivel nagyobb tudás elérhető. Elég ha a facebook-on szívecskéket küldözgetőkre, vagy a kábelcsatornák tucatjai birtokában a maunika show törzsnézőire gondolnunk.
A másik, ha figyelmesen olvastál úgy tűnhetett kimaradt az 5. pont. Nem maradt ki, csak a számozást szabadabban, kreatívabban értelmeztem. :)